2007. november 29., csütörtök
2007. november 28., szerda
Én, Anyu és a mese

A betegségem és fogacskáim jövetelével egyidőben kissé felborult az alvási rendem és könnyed elalvási szokásom. De Anyuval összefogtunk, egy hétig kísérleteztünk és úgy tűnik, hogy minden beáll egy új, de ismét kiegyensúlyozott vágányba. Ebbe beletartozik a mese is, ami a legfontosabb eleme a szertartásnak. Imádom!
Csuda vidám vagyok!

Beszámoló

Délután viszont enyhén ki lettem éheztetve, mert 4 előtt fogtuk magunkat és Balázsékkal elmentünk Vácra vásárolgatni. Csak közben nekem kimaradt az uzsonnám. Anyu vett gyorsan a DM-ben valami joghurtos-gyümölcsös cuccot, nomeg hozzá kanalat és beültünk a Főtéren egy Csokoládézóba. Anyu és Ági nagyon guszta sűrű csokit ittak, de utána elég rosszul lettek, mert állítólag nagyon tömény volt. Egy darabig biztos nem megyünk oda újra...maximum teázni.
2007. november 27., kedd
Muszaka

Terepszemle
Mielőtt neki látunk a főzésnek, kell tenni néhány óvintézkedést. Meg kell keresni a tányéralátéteket, nehogy leegyük az abroszt, majd kissé ki kell klopfolni a fiókot, meg kell bizonyosodni, hogy a sütő működőképes-e, majd a hagymaállományt szükségeltetik ellenőrizni, végezetül pedig a táskát át kell bogarászni, hátha Anyu ott felejtette a vizecskémet!
2007. november 25., vasárnap
Szerelés

Anyu vett egy mega-giga cipősszekrényt az előszobába, Apu pedig ma nekiállt és összeszerelte. Azért kélt el a segítségem, mert Anyu megviccelte Aput és a szekrényhez nem kért összeszerelési útmutatót. Így egy picit nehezebb volt kitalálni mit, hova, de egy pillanatra sem hagytam magára Apucit!
Bécsben


Még este megmutatták a fotót, amin jól látszik, hogy a világ legnagyobb schnitzel-jét kínáló étteremben költötték el ebédjüket. A kép láttán a szavam is elállt, ez valóban lelógott a tányérjukról. Jövőre már én is velük tarthatok!
2007. november 23., péntek
2007. november 21., szerda
Aranyos anyu vagy, Anyu

Tudjátok, egy-két hete hirtelen megváltoztam. Az eddig magától elalvó, állandóan és kiegyensúlyozottan szuszmákoló Viliből átváltoztam egy duracell nyuszivá. Napközben valahogy nem jön álom a szememre. És különben is bosszantó, hogy Anyu csak úgy ott hagy engem, hogy aludjak. Nem, nem és nem! Én vele szeretnék maradni! Így aztán nem hagyom őt se pihenni egy pillanatra sem...és még csak nem is látszik rajta (nagyon), hogy bánná!
Elgurult

Ez azonban aljas rágalom: a játékokat egy gonosz manó dugdossa el előlem és minden alkalommal csak nagy nehezen bukkanok rájuk!

2007. november 20., kedd
Hintaszék


2007. november 19., hétfő
Vasárnap


Amúgy kicsit visszafogottabb volt a mulatozás szintje, mert mi "kicsik" kissé betegeskedtünk. Mindannyian enyhén megfáztunk és ez ránk nyomta a bélyegét.
Segítség

Hétvégén például Apunak kellett segítenem felügyelni a káposzta reszelést. Nagyon nagy figyelmet igényelt, ugyanis a tisztem az volt, hogy szóljak, ha le találna pottyanni egy-egy darabka káposzta és gondosan szedegessem őket össze. És ezek aztán nagyon pici darabkák voltak, ám!

Az egyik visszatérő program pedig Anyunak segíteni a vasalásban. Ilyenkor bevonulunk a fürdőszobába néhány játékkal és miközben kicsit játszom, nagyon figyelek, hogy nem marad-e gyűrődés valamelyik ruhadarabon. Csak néha el-elvonja a figyelmemet valami más, ilyenkor Anyu csalhat. Például itt ez a kád: Miért ilyen nagy? És mi lehet benne?
2007. november 16., péntek
Úgy szeretem Apucit!

Utána pedig nem bántam, hogy bohóckodtunk is egy sort. Egészen fürdetésig. Ott aztán következett a folytatás!

Köszi Kriszta!!!


Ez a cd, amit kaptam tőled egyszerűen fergeteges! Le sem tudtam venni róla a szemem és kicsit ráztam is a pelusom a muzsikára! Egyszóval: köszönöööööm!
Mester és tanítványa
Alapszabály: ha van egy tanuló kutyusod és még azt is tudod hogyan kell használni, akkor mutasd meg felepajtásodnak. Ha minden az eltervezett szerint halad, akkor ő teljesen elámul majd hatalmas tudásodon és attól a végtelen rutintól, amellyel nyomkodod a gombokat. És keverd be folyton ugyanazt a zeneszámot, mert az aztán az igaz tudás!
Alapszabály2: hiába próbálja bárki elvonni a figyelmedet a kutyusról miközben melletted ül felepajtásod, ne hagyd magad! Veszélyes!!!
2007. november 15., csütörtök
Buli

És mindenki bemutathatta új tudományait: Zsombor ahogy megérkezett máris brillírozott hasra fordulásával.


Balázzsal pedig klubboztunk a kanapénál. Hogy mi nyűgözött le minkett annyira? Háááát, egy távirányító és a szintén vendégségben lévő zenélő-számoló-villogó telefon!
Bemelegítés

Szóval néhány napja úgy érzem, hogy nem igénylem a napi kétszeri alvást. Még nem döntöttem el, hogy pontosan mikorra tervezzem azt a megmaradt egyet, így aztán tegnap ebéd után aludtam egy órát, ma viszont már délelőtt tízkor hívó hangokat hallottam az ágyikóm felől. Már ekkor elég nyűgös voltam, Anyunak megmutattam párszor, hogyan kell igazán elkeseredetten sírni.
Aztán amikor megérkeztek a többiek a bulinkba én fölriadtam, még rosszabb kedvvel, mint amilyen azelőtt volt. Sajnos. Így aztán ha bárki rám merészelt nézni, vagy kedvesen szólni hozzám, nagyon pipa lettem és nagy sírásban törtem ki. Egy idő után kicsit feledésbe merült a rossz kedvem és már sokkal barátságosabb lettem, végülis a haverjaim vannak nálunk.
2007. november 14., szerda
Nem élet az élet nélküle

Érte mindent érdemes megtenni: kanapét mászni, asztalhoz felkapaszkodni, Anyun vagy éppen Apun keresztül jutni, és a többi.
A használatát elsajátítani pedig nem nagy művészet: mondhatnám roppant egyszerű. Egy kis gombnyomás itt egy másik ott és máris lehet szörfözni a csatornák között, a kakaót maximumra tekerni, de ha unalmas, akkor kikapcsolni. A lényeg, hogy mindig a tv irányába fordítsd!


Ha pedig mindezzel megvagy, akkor add át magad a tv nyújtotta élvezeteknek...mindaddig míg egy felnőtt észre nem veszi mit tettél és ki nem kapcsolja galádul!
2007. november 13., kedd
Spicc

Gondolom senki figyelmét nem kerülték el csontos harisnyámba bújtatott izmos vádlijaim. Ezek is gyakori spiccelésem eredményei, szóval minden sápítozó, zsenge vádlijú hölgynek ajánlom figyelmébe ezt a tornagyakorlatot: nehéz, fárasztó, de az eredmény magáért beszél!
2007. november 12., hétfő
Csak iszom és mesélek
Tehát ott tartottam, hogy péntek is elmúlt Apu nélkül. Szombat délelőtt az Ikeába siettünk Gitta mamával együtt és nagyon-nagyon sok időt töltöttünk ott. Úgy értem, többet mint amennyit én szerettem volna, de szó nélkül tűrtem. Ráadásul még haza sem értünk ebédidőre, de az sem jelentett problémát, mert mérgemben végig aludtam a hazautat.
Vasárnap végre előkerült Apuci is!!! Volt délelőtt bevásárlás, nagy családi ebéd és édes hármas délután, este pedig Mongolian Bbq-ban Ádám szülinapi bulija...nélkülem. Aztán vége, azaz épp ellenkezőleg: eleje. Ugyanis egy újabb hét kezdőtött és Apu megint ment reggel munkába. De abban is van jó, ugyanis lehet nagyokat sikongatni és ablakot püfölni amikor elmegy és akkor is amikor hazaér.
Vasárnap végre előkerült Apuci is!!! Volt délelőtt bevásárlás, nagy családi ebéd és édes hármas délután, este pedig Mongolian Bbq-ban Ádám szülinapi bulija...nélkülem. Aztán vége, azaz épp ellenkezőleg: eleje. Ugyanis egy újabb hét kezdőtött és Apu megint ment reggel munkába. De abban is van jó, ugyanis lehet nagyokat sikongatni és ablakot püfölni amikor elmegy és akkor is amikor hazaér.
2007. november 9., péntek
Katáéknál



Aztán nagy beszélgetésbe keveredtek Anyu és Kata, így én félrehúzódtam. Eleinte visszafogottan tologattam a táskámat, aztán nekiláttam és pakolásztam egy sort.
2007. november 7., szerda
Ez a fránya laptop
2007. november 6., kedd
Cifra Palota

A foglalkozás végén a terem közepén termett egy kincsesláda megpakolva zeneszerszámokkal, amiket ki lehetett pakolni. Na, több se kellett!!!
Aztán autókáztunk Pestre, mert Anyu dokihoz ment és csak fürdésre értünk haza. Jó hosszú nap volt...már megint.
2007. november 5., hétfő
Mit nyissak ki?


Kifelé jövet útba ejtettem az italos polcot, amibe kapaszkodva remekül fel tudja húzni magát az ember... és persze a fia is. Néhány pillanatra volt szükségem ahhoz, hogy rájöjjek hogyan nyílik ez a szerkezet, de természetesen megoldottam. Gondoltam kiveszem azt a hatalmas pezsgőt, hogy bebizonyítsam, hogy azt is ki tudom nyitni, de azt már Anyu nem engedte. Na, majd legközelebb, amikor nem ilyen éber!
2007. november 4., vasárnap
Károly nap délutánja



Aztán jött a háromfogásos vacsi. Mármint a nagyoknak, mert nekem csak néhány szem kölesgolyóval szúrták ki szemem, mondván én már uzsonnáztam, a vacsi pedig később jön. Aztán kicsit játszottak a lányok, nomeg játszottam én is, csak most nem egyeztettünk időpontot és helyszínt.
Károly nap délelőttje

Nagyon sűrű ünneplős napunk volt ma. - Úgy tűnik egy kis bűntudattal küzdöttek a szülők, miszerint ideje lenne, hogy foglalkozzanak velem, miután tegnap déltől ma reggelig nélkülem mulattak. - Délelőtt felkerekedtünk és elutaztunk Csillaghegyre, ahol Károly papa is éppen névnapját ünnepelte, így felköszöntöttük őt is és egyben meglátogattuk Editet.

Utána szaladtunk ebédelni Margó nagyihoz, aki igazán rendes Nagymamihoz híven, előbb rólam gondoskodott és csak utána pakolta tele Anyu és Apu pocakját.
2007. november 2., péntek
Nagybörzsöny sztorno

ugyanis ők jöttek hozzánk. Nagyon helyesek voltak, hamar összebarátkoztunk, együtt is ebédeltünk. Ebéd közben Muzsyval bújócskáztam Emese mögött, Emesének pedig ledobáltam a poháralátétemet, hogy újra és újra felvehesse onnan. Ezeken nagyon jókat kacagtam!

Hoztak nekem csudaszuper fürdőjátékot, amit remélem már ma este kipróbálunk Apuval. Az ajándékért cserébe pedig hamisítatlan Vili grimaszokat adtam viszonzásul!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)