2007. július 31., kedd

Ebből sosem elég

Néhány hét pihenő után újra nekiláttam családtagjaim rémisztgetéséhez és bevetettem újra elvetemült bulldog szuszogásomat. Sikerrel jártam, ezért sehogysem tudtam abbahagyni. Tetszettek a reakciók: döbbenet, viszont-szuszogás és hangos kacajok.

Botanikuskodtam

Ma végig jártuk Anyuval - is - Didó papáék botanikus kertjét. Egészen különleges virágok, fák és bokrok találhatóak a tavacskás kertben. Viszont egyelőre a virágsimogatás nem megy nekem...valahogy mindig a kezemben maradnak a szirmok, de ettől állítólag szomorúak lesznek a virágok és én nem szeretnék fájdalmat okozni nekik.

A mosoly örök

Ez a hét a nagyszülők jegyében telt, mert még Gitta mama és Didó papa szabin voltak. Egy csomót voltam velük, aminek minden percét élveztem. Látszik, nem? Ma játszottunk, kertészkedtünk, jókat ettünk és izgatottan vártuk Apucit, hogy megérkezzen értünk.

2007. július 30., hétfő

Nicsak, ki van itt?

Hát, igen, ő megint Zsuzsi. Sajnos, ma nem tudtam kellőképp kifejezni örömöm, mert súlyos gondjaim nyomasztottak és a délutáni elalvás előtt ezeknek hangot is adtam. Egyszerre kapart a torkincám, nyomasztott a sok szúnyogcsípésem és bosszantottak kikandikáló fogkezdeményeim. Szörnyű volt!
Mikor felédredtem Zsuzsinak már nyoma veszett, pedig el akartam neki mondani, hogy " vá-vá-vá" és "habla-bla" és "ne-ne" és azt is, hogy "de-de". Így csak Anyunak mesélhettem el mindezt.

2007. július 29., vasárnap

A játszótéren

A hosszú séta végén megérkeztünk a játszótérre, ami néhány szabadtéri étterem szomszédságában található. Apu vett maguknak inni és enni. Előtte - és utána - viszont kipróbálhattam a hintát, ami itt is nagyon bejött nekem. Annyiban élvezetesebb is volt, mint a kertünkben, hogy lehetett csodálkozva nézni a sok mászókázós, csúzdázós gyerekeket és a sok érdekes történést körülöttem. Annyiben viszont rosszabb, hogy itt nem engedte meg Anyu, hogy egy hatalmas harapással számba vegyem a kötelet, amin lóg a hinta...azt mondta nagyon piszkos.


Séta a játszótérre

Jól esett az e hétvégi kikapcsolódás. Hétközben megint sokat mentünk Anyuval, ezért úgy terveztük, hogy a hétvégét pihenéssel töltjük. Szombaton Anyuék lepasszoltak a Nagyszülőkhöz, mert ők bicikli túrára mentek. Jövőre már én is mehetek majd velük. Alig várom!
Vasárnap pedig Apu a kertet, Anyu a házat kapta rendbe, délután pedig nagyot sétáltunk a Duna parton. Isteni volt!

2007. július 26., csütörtök

Szülinap

Didó papának ma este ünnepeltük közelgő születésnapját.
Volt ott minden: orr marcangolás, szakáll húzogatás, arcpirosítás körömmel,
ajándékbontogatás, amiben a fő segítséget Noémi jelentette,
gyerekasztalnál ücsörgés...nekem egyelőre némi segítséggel...






2007. július 25., szerda

Balázs barátomnál

Úgy örülök, hogy Balázzsal jól kijövünk egymással! Közel lakik, így - ha az Anyukáink is úgy akarják - tudunk gyakran találkozni. Ma megmutatta nekem a zenélő maciját. Tényleg nagyon szépen szólt, de ő a hangja helyett az ízére volt inkább kiváncsi. Én segítettem neki, előbb a macit fogtam, majd őt támasztottam meg, hogy kényelmesebb legyen neki.




















Balázs megmutatta nekem milyen ügyesen tud négykézlábra állni, én pedig a profi tornászokat zavarba ejtő hátrahajlásommal kápráztattam el őt.

Jujjj!

Anyu azt mondta, megelégelte, hogy nem eszem meg rendesen a zöldség ebédemet, ezért ma megtagadta tőlem a kisadag kiegészítő tápszert. Nos, akkor ezt most mind meg kellene ennem?

2007. július 23., hétfő

Érti!

Azt hiszem sikerült megértetni Rolanddal, hogy ma egy másik Rolanddal is találkoztam, aki egy barátságos, kétéves kisfiú és Zebegényben lakik a szüleivel. Anyuval ma meglátogattuk őket: hihetetlenül szép telken fekszik a házuk; Roland kedves fiú, hiszen megosztotta velem a játékait; az Anyukája pedig nagyon finom húslevest főz, abból ettem ebédre.

2007. július 21., szombat

Másik Ági

Bár általában Balázs Anyukájáról írok, amikor Ágit emlegetek, de most Anyu volt kolléganője jött hozzánk. Emlékeztem rá, hiszen találkoztunk már. Most is jó fej volt, játszott velem pancsi közben és sokat mosolygott rám... én pedig viszonoztam. És kicsit megmutattam neki a férfias énemből, úgymint asztalcsapkodás, terítő lerántás, rendcsináló kiáltások, stb... Azt mondta, az esete vagyok.

2007. július 20., péntek

Még strand

Amíg Anyu kölcsönadott engem Krisztián nagybácsinak, addig Anyu Balázst kapta meg Ágitól egy közös fürdőzésre. Mindketten élveztük a "környezetváltozást"!

2007. július 19., csütörtök

Strandolás

...szóval a nap folytatódott! Alig értünk haza, már indultunk is Ágiért és Balázsért és röpültünk az Aphrodite Hotel strandjára. Ott találkoztunk az unokatesóimmal is. Van ott egy medence, ami épp olyan mély, hogy a szülők le tudnak benne ülni, mi pedig az ölükben hűsölhetünk a langyos vízben. Ezt is roppant élveztem, fröcsköltem, nevetgéltem és dumcsiztam sokat. Utána kint megszárítkoztunk Balázzsal közösen, volt még ott is kis játék, Nóri pedig mellénk ült kölesbogyót eszegetni és engem is megkínált, ezért néhány szemet bekapkodtam.
Ezek után épp fürdésre hazaértünk. Sajnos, Apu ma este nem volt itthon, de szerencsére holnap már neki is örülhetek.

Kirándulás

Igaz, nagy volt a meleg, de Anyuval mégis felkerekedtünk és elautóztunk Nagymarosra, ahol Anyu keresztmamijáék vártak minket. Szuperül éreztem magam és Anyu is, mert én rendes voltam és már megint magamban játszottam az idő legnagyobb részében, így tudott nyugodtan beszélgetni. Amikor pedig nem magamat szórakoztattam, akkor Zsuzsa és Pista csalt nagy mosolyokat az arcomra. Reggel mentünk és csak délután 4 óra után indultunk haza... és a nap itt még korántsem ért véget.

2007. július 18., szerda

Kupakolás

Ma uzsonna után megkaparintottam a vizesüvegem kupakját. Ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy a kupaknak nagyon sok oldala van és mindegyiket nagyon nehéz bepréselni az ember szájába.








Nem fogok felhagyni a kísérletezéssel a továbbiakban sem, csak néha lazításképpen megkóstolom a kezem szélét is.

Zelefáni

Nemrégiben kaptam ezt a helyes kék elefánit egy kedves látogatónktól. Már megismerkedtem közelebbről az orrmányával, a tappancsaival, így elérkezettnek láttam az időt, hogy szemügyre vegyem csöpp farkincáját is.

2007. július 16., hétfő

Oázis

Ebben a nagy hőségben végre beüzemeltük a névnapomra kapott medencémet. Amikor már elviselhetetlen a meleg, akkor a langyos vízbe belecsobbanok és játszom a medence széléhez hozzátapasztott katicákkal és lepkékkel. Utána irány a törölköző, amiben jól meghempergőzök, ezzel megszárítva piciny habtestem.

2007. július 14., szombat

Békási kirándulás

Mai nap fogtuk magunkat a szülőkkel és ellátogattunk Margó nagyihoz és Robi nagybácsihoz Békásra.

Először Margó nagyi térdén
lovagoltam egy kicsit, majd helyet változtattam és Robinál mutattam meg miket tudok.




Mindent egybevetve nagyon jól éreztem magam, de ez a meleg kikészít ...

2007. július 13., péntek

Zsombornál

Már alig vártam, hogy a kis Zsombor babát meglátogathassam. Nagyon édes kis emberke: mosolygós, barátságos, időnként beszélgetős (azt mondta "gö"). No, persze, őt még nyomasztják a picúrok mindennapos gondjai, de biztosítottam róla, hogy az én életem sem fenékig tejfel.


És igazán rendes volt, hiszen megosztotta velem játékországát és abba is beleegyezett, hogy egy picit kölcsön vegyem Apukája nyakát.
Azért majd, ha növünk még egy kicsit, biztos nagyobbakat játszunk együtt.

2007. július 12., csütörtök

Félelmetesen

Napjainkban az az egyik fő törekvésem, hogy félelmetes bulldog szuszogásom tökéletesítsem. Már tudok nagyon félelmetesen nézni, de mosolyogva is megy a bulldogozás. Evés közben is próbálgattam, de még javítani fogok a mostani állapoton.

Az új hintám

Ma Anyu és Apu megörvendeztetett egy hinta-palintával. Nagyon élvezem, hogy billeg alattam, ahogy kapálózok a lábaimmal. Egyelőre még csak kevés időt szabad benne töltenem és csak magamat hajtom, de én ezt cseppet se bánom, mert nincs szuperebb, mint kint hintázni a kertben a magasban a Saját Hintámon!

2007. július 11., szerda

Balatoni nyár (9.)

No, igen, a szuper időtöltést meg is háláltam a
szülőknek: kinek játékkal, kinek puszival.

Balatoni nyár (8.)

A legjobb mégiscsak a strandon volt, hiszen ott kellemes szellő fújt a nagy melegben. Ott aztán szabadon pucérkodhattam és ez remek alkalmat szolgáltatott arra, hogy alaposabban megkóstolgassam testrészeimet. Hmmm, fincsi!

Balatoni nyár (7.)

Nos, odáig jutottam kislegény koromban, hogy a balatoni húslevesből megkaphattam az Anyuci által felaprított sárgarépa- és husi darabkákat. Ezek nekem nagyon ízlettek, alig akartam abbahagyni. Amúgy a másik nagy kedvencem a köles- vagy rizsgolyó! Beveszem az óriásgömböcöket - na, azért nem egyben - és szép lassan szétolvasztom a számba, picit megrágcsálom az ínyemmel és már nyelhetem is le. Pompás!

Balatoni nyár (6.)

Természetesen a strand sem maradhatott ki. Igaz a víz hőmérséklete az én kényes igényeimnek nem felelt meg, de a parton, a fűben annál kellemesebben telt az idő. Többek között Anyuval olvastam...még jó, hogy két újságot hozott magával.














Aztán bohóckodtam a fiúkkal és amikor már abból is elég volt, akkor Gitta mamával és Anyuval ellátogattunk a játszótérre és hintáztam egyet. Sajnos, itt nem volt babahinta, de vigyáztak rám és így ez is elég élvezetes volt.