Mostanában előtörnek belőlem színészi ambícióim és különböző helyzetekben próbálom ki magam, mennyire vagyok hatásos a külvilág számára. Erre tökéletes hely: bilin ücsörögve a kertben, Olivér a szőnyegen figyel, Anyu szintén. Én pedig? "Szomijú vagyok!" Ehhez különböző arcokat és pózokat vágtam, de most legyen ennyi elég.
Egyik kedvenc állatom a kis patkányom, aki Lecsó névre hallgat. Szeretem, mert imádnivaló rágcsálnivaló a farkincája! És nagy előnye, hogy nem gurul el, mint a kislabdáim, hanem kezesbárányként tűr engem és marad mellettem.
Vasárnap megint egybegyűlt a banda és őrületes játszósdit rendeztünk Noémivel és Nórival. Sajnos, a legtöbb gyerek nem szeret sokáig egyhelyben játszani, ellentétben velem, ezért olykor hirtelen magamra maradtam, ettől kissé elkeseredtem, hiszen "magányos voltam", de aztán mikor ismét egymásra találtunk, mehetett tovább a móka, elszállt a bánat!
Otthon már sokat gyakoroltam a gyűrűimen, így már félelem nélkül vágtam bele a falógászatba! Anyu kihozott Didó papáék házából egy sámlit, amire felálltam, épp elértem a platánfa alsó ágát, majd felemeltem a lábam és himbálóztam! Épp úgy, mint Tarzan, csak még nem ugrok tovább a nem létező indákon.
Minden szerelés a mérőszalag használatával kezdődik. Ennek rejtelmeibe beavattam Oli babát is. Miután úgy tűnt érti a dörgést, fogtam a csavarhúzót és megpróbáltam fúróként hasznosítani. Kipróbáltam, nem ment.
Hétvégén nálunk ünnepeltük az én névnapomat és Noémi, Nóri szülinapját. Én hihhhetetlenül örültem minden ajándéknak, még annak is, amiről első pillantásra nem tudtam megállapítani mi fán is terem. Anyu és Apu örömére pedig a üdvrivalgásaim után minden alkalommal hatalmas köszönöm következett ... miért is ne mondanám, ha tényleg komolyan gondolom?!
Elérkezett a csütörtök, Annáék készen álltak a rendes találkozónk megtartására, szóval jöttek: jutott Annából Vilinek, de én is megmarcangolhattam! Juhhéj!
A hétvége levezetéseképpen átugrottunk Vácra egy kis motoros sétára. A cél mindig a Főtér a szökőkutakkal és a motoros kifutópályával, de az most megfigyelő tereppé alakult, ugyanis egy halom gördeszkás és görkorcsolyás ugrabugrált ott. Hihetetlenül álleesős élmény volt! Amíg én nézelődtem, Apu megpihent Olival egy padon.
Annyit olvastak Anyuék az Anna és Petiben a Libegőről, hogy már nagyon mehetnékem volt! Vasárnap Lázárékkal karöltve felhuppantunk rá és vitt minket fel a János hegyre. Gyönyörű volt, a fák fölött repültünk, csak egy gond volt: a könyvben ugráltak a fákon mókusok, most viszont mind elbújt a fák között, ugyanis nem voltak sehol.
Szombat délutánra összecsődítettük legkedvesebb szomszédainkat: Diát, Petit Botond kisfiukkal, másik Diáékat három csemetéjükkel és Gábort Magdival. Hamburger partyt csaptunk: az apukák a kerti grill és a pálinkás poharak körül csoportosultak, az anyukák a teraszon dumcsiztak és rágcsáltak, az apróságok a fűben és a hintában játszottak, a nagyobbak, azaz mi pedig motoroztunk, Zselykével eltűntünk a szobámban kettesben (sose fogjátok megtudni mit csináltunk), közösen eszegettünk (na kivel ültem egy sámlin? Zselykével!) és Zétényt a kert végében megtanítottam gazolni. Ennek Anyu nem nagyon örült, pedig épp aznap tanította meg hogy kell. Szerinte viszont én a medvehagymáján gyakoroltam és mivel precíz vagyok, az összeset kihúztam!
Csillaghegyről hazafelé Olivér folytatta édesded alvását a kocsiban, majd az ágyában. Én bezzeg túlpörögtem Károly papáéknál, majd az autóban sem tudtam kizökkenni, sőt még az ágyikómba se, ahova ilyenformán fél 3 körül kerültem.
Én is remekül éreztem magam: alaposan szemügyre vettem Károly papát sok mosoly kíséretében, Editet szintúgy, sőt, ő még egy kis hajráncigát is kiérdemelt, mert sokat foglalkozott velem.
Szombaton ebédre hívtak minket Károly papa és Edit, mert Károly papa szülinapját és Robi névnapját ünnepeltük. Kiöltöztünk, elautóztunk és már elő is került a lego, az óriás pöttyös labda és a csillaghegyi csigák a kertből. Anyunak megmutattam, hogy hol szoktam aludni, amikor ott töltöm a péntekemet és előtte hogyan krémezem be a kezem és arcom Edit selymes krémjeivel egy vattapamacs segítségével.
Szeretem a szemüveges rokonaimat - egyik személyes kedvencem Didó papa -, mert remekül le lehet kapni az orrukról azt a csillogó, tükröződő, fényes valamit, amit ők szemüvegnek neveznek. Utána vagy megkóstolom vagy próbálom visszanyomni a helyére: egyenesen a szembe ... elvégre odaavaló vagy nem?
