2007. október 10., szerda

Ha kéred, a tipsitapsi itt terem!

Apuci, híradó, keksz = otthon, édes otthon

Uszis fotók

Ma kivételes esemény történt, ugyanis Balázsék átkéredzkedtek a mi csoportunkba. Ennek nagyon örültem és annak is, hogy bemelegítés közben Didó papa is megjelent az ajtóban.Jól festettünk együtt Balázzsal, ugyanis anyujaink véletlenül pont ugyanolyan fürdőnadrágot választottak nekünk.















Az úszás megint szuper volt, nagyon sok érdekes gyakorlatot csináltunk hason- és hátonúszás beugrásokkal és egy kis merüléssel fűszerezve.

Látlak!

Anyu, már megint valami rosszban sántikálsz??? Figyellek, ám!

2007. október 8., hétfő

Babakocsi perspektíva (no comment)

Dolgozós

Sajnos, Gitta mamához hasonlóan Didó papa is nagyon sokat dolgozik. Szerencsére azért ő többet időzik otthon hétközben, mert nem kell mindennap mennie a Bíróságra, de így is elég elfoglalt.
Hát, ilyen az élet, ha az embernek ilyen szorgalmas nagyszülei vannak!

Becsengettek

Igaz, még nem az iskolába. Tegnap kipróbáltam, hogy a sok ismerős és ismeretlen, aki kolompolva jelzi, hogy megérkezett hozzánk, mit is csinál valójában. Hát, elárulom: a cicakolomp-csengőnk kötelét huzogatva megkongatja a kisharangot. Nekem is tökéletesen ment, de mivel én viszonylag ritkán érkezem egyedül haza még nem használom túl gyakran. Majd később biztos több lehetőségem lesz!

Mikro

Gitta mamáéknál mostanság a mikrohullámú sütő kezelése a kedvenc elfoglaltságom.
Remekül tudom kinyitni, próbálgatni az ajtaját, hogy nem nyikorog-e és kellőképpen könnyen üzemel-e, továbbá egy hirtelen mozdulattal és hatalmas csattanással be tudom csapni, hogy aztán kezdhessem előről az egész herce-hurcát.

2007. október 6., szombat

Apu (utolsó) húzásai


Apu ma nagyon vicces kedvében volt. Csakis rendkívüli humorérzékemnek köszönheti, hogy nem alkalmaztam semmi retorziót.










Azért így visszanézve a képeket nem sok ilyen viccet engedek már meg neki ...

2007. október 5., péntek

Kiengesztelés

Tegnap este Anyu magamra hagyott! Na, jó, nem magamra, hanem előbb Didó papára, majd Apura, mert ő elment Pestre barátnőzni, mozizni. És igaz, hogy remekül éreztem magam egész délután és este, de azért mégiscsak bűntudatot sikerült benne ébresztenem, hogy nem volt velem, így péntekre szupi programmal állt elő.
Reggel Pestnek vettük az irányt és egy nagy sétával eljutottunk Nelli nénihez. Ott hatalmasat játszottunk a számomra kialakított rezidencián, ebédeltem finomat és óriásit aludtam. Utána további nagy séták jöttek és közben meglátogattuk a zöld ruhás bácsit, aki először köszöntött, mikor kibújtam Anyu pocakjából. Megvártuk Aput munka után és együtt hazakocsikáztunk.











Ja, és legnagyobb meglepetésemre a cicával is összefutottam Nelli néninél. Ő is épp vendégségben volt néhány napra.

2007. október 2., kedd

Új szokás

Anyu úgy ítélte meg, mivel jó ideje úgyis egyedül eszem a reggelimet, ezért eljött az idő, hogy ezt valóban egyedül vigyem véghez. Ezért bekuckóz engem a nappaliban a szőnyegre, odaadja a tápom és én szépen komótosan megreggelizek. Ő pedig addig zuhanyzik, készülődik, mosogat és ennek nagyon örül. Hát, miért is ne kedvezzek neki egy kicsit?

2007. október 1., hétfő

Mihály-napi buli

Délután Mihály-napi buli volt Noémi ovijában. Na, ennyire boldog voltam, hogy megyünk!!!













A műsor alatt Noémi az óvonéni ölében ücsörgött, én pedig Krisztián nagybácsi karjából figyeltem...a nyakláncát és próbáltam valahogy letépni a nyakából. Utána vásár is volt, az óvonénik csináltak saját kezűleg játékokat és sütiket, de azokból én még nem kaphattam.

Evés közben


Evés közben irtó sok mindent lehet csinálni! Szimplán örülni annak, hogy Anyu nagyon finomakat főz, ma például az első fogás vegyes zöldségleves-pép volt.
Aztán az etetőszék is remek helyszín a bújocskára: Anyu elbújik a

fényképezőgép mögött, megkérdezi tőlem, hogy hol van és én megkeresem őt.
A tálcán mindig akad egy-két morzsa, amit módszeresen mutatóujjammal ártalmatlanná téve, hüvelykujjam segítségével el kell takarítanom.
Ja, és teli szájjal nevetni, a legviccesebb dolog a világon!

Ádám és Susa

Délelőtt még Margó nagyinál voltunk Békáson, délután pedig már Ádám bácsi és Susa néni jött hozzánk vendégségbe.
Miután mindenki teletette a pocakját elmentünk a Duna partra sétálni. Megmutattam a kocsim, hogy milyen kényelmes ülés esik benne, de Ádám bácsi közben elaludt a karfáján.








Hosszas ébresztgetés után nyitotta csak ki újra a szemeit, majd megmagyaráztam neki, hogy bár nem vagyok irigy, de azért mégiscsak az ééén babakocsimról van szó, amiben ééén szoktam aludni!