Szombat éjjel hálóvendégek jöttek Noémi és Nóri személyében. Csudajó volt! Nóri ráadásul velem aludt egy ágyban, Noémi mellettünk a földön, Olika éppen a túloldalán.
A túra lezárásaképp kinyílt a hátizsák s előkerült belőle minden mi szem-szájnak ingere, azaz a májkrémes szendvics - azt szerencsére Vilmos megette - és az alma, ami az én egyik személyes kedvencem.
Nem vagyok semmi! Bizony végiggyalogoltam az egész túraútvonalat a saját lábamon, a saját túrabakancsomban, a saját túrabotommal a kezemben és nem is fáradtam el ... túlzottan.
Még mindig én, még mindig itt a gyadai tanösvényen. Íme az egyik tábla, amin egy kedves hangya épp a fák életkoráról mesél nekünk. Apu és Vili már a farönk évgyűrűit tanulmányozzák a háttérben.
Kik azok az apró pöttyök? Az bizony én vagyok Apuval a katalinpusztai erdőségben. Tipegek-topogok, babakocsi sehol, meredek hegyoldal az van, Apu kicsit segít, mert a sok levél alatt olyan agyagos a föld, hogy rendesen csusszanék lefelé, ha biztosítás nélkül lennék!
Mostanában két rosszcsont kalóz lepi el a nappalinkat. Már egy kalózsátrat is felállítottak, amiben a kincseket gyűjtik és természetesen senki másnak nincs bebocsátása oda. Mikor épp nem félelmetes támadásba lendülnek mit sem sejtő őseik ellen, akkor hasznosítják magukat a sátor körül és nekilátnak kijavítani az apróbb hibákat a szállásukon és környékén: kalapálnak, fúrnak, faragnak.
Nem, nem dühöngőben vagyunk, csak Zsombiékhoz ruccantunk ki. Míg Oli őrjöngött a bikazebrán, addig mi Zsomborral bírkóztunk, aztán hirtelen ránk támadt két emberméretű medve és időnként Benő. Hát, valahogy így telt a napunk: kellemesen.
Mindjárt itt a tél, még össze kell gereblyézni a töménytelen falevelet, füvet kell nyírni és egész egyszerűen nem bírom magammal tartani a tempót.
Az utóbbi időben megkergültünk, ez fix! Ennek rajtunk kívül nem sokan örülnek, dehát élvezzük az életet!!! Mi pedig így szeretjük egymást, Lüketónisan.
Miután helybéli kis barátaim, azok szülei és Margó nagyi felköszöntöttek második születésnapom alkalmából, eljöttek Gitta mamáék, Krisztiánék és Nelli néni is. Nos, azon túl, hogy rettentő helyes ajándékokat kaptam mégis sokként ért, hogy mindenki a szülinapommal jött elő újra és újra. Gitta mamáéktól már úgy vettem át az ajándékot, hogy csak utaltak a kimondatlan alkalomra! De így jobban esett átvenni az első saját ugrókutyusomat, amit hamarosan meg is szelidítettem. Vili és a csajok eközben pezsgővel leitták magukat. Helyes, azért van a buli, hogy élvezzük!
Csuda jól éreztük magunkat a lányokkal a Nógrádi várban. Felkaptattunk az emelkedőn és ott hatalmas várrom és tisztás várt minket egy hatalmas mókázásra. Mikor megyünk újra?
Apu megint egy hős volt! Egy, a Nógrádi várban napozó villámgyors gyíkot úgy elkapott, mint a pinty! És megmutatta nekünk, miközben kiálta azt a mérhetetlen fájdalmat, ahogyan a kis állat folyamatosan harapdálta az ujjait! Mi egyebet tehetnék hozzá: van kire felnéznünk!
Egyre ritkábban látni a szomszédban Erzsi néniéket, így ránk marad a feladat, hogy felszedegessük a lehullott diót. Szerencsémre Nelli néni mindig kapható az efféle mókákra, így kettecskén megtöltöttünk egy egész vödröt.
