2010. március 22., hétfő
Én is
Természetesen én is mindenhol ott voltam, én is mindenhol segítettem és én is remekül éreztem magam, akkor is ha nem a lányokkal és Vilivel, hanem a saját szobámban aludtam éjjel. Amikor a nagyok épp gilisztakutatásban voltak, én többnyire bepréseltem magam a villanypózna egy lyukába. Nem sokkal jobb móka? Ahhh, a nagyok!!!Túra
Giliszta
Megmutattam a lányoknak is, hogyan kell árkot takarítani és azt is, hogy hogyan kell földigilszta után kutatni. Találtunk is négyet: a lányok szóltak hol mozgolódik a föld, én óvatosan kiástam és kikapartam a földből a kis állatkákat. Némelyik még fürdött is a hétvégén, mert szegény nagyon földes volt!

Fénypont
Tavasz=kerti munka
Fára mászás
Minden lében egy kanál
Tavaszi séták
Bicaj
Kérem szépen, röpke egy nap alatt egészen ügyesen felfejlesztettem bicikli-tudásomat! Pénteken a tavasznak köszönhetően, a jó idővel egyszerre megérkezett a várva várt biciklim
és kezdődhetett a tanulás. Péntek délután a fékezés elsajátítására koncentráltam, majd szombaton már az előre jutás inspirált, a fékezést szinte el is felejtettem ... pedig a nagy lejtőn jól jött volna!
és kezdődhetett a tanulás. Péntek délután a fékezés elsajátítására koncentráltam, majd szombaton már az előre jutás inspirált, a fékezést szinte el is felejtettem ... pedig a nagy lejtőn jól jött volna!2010. március 19., péntek
Kifejlesztettem
Póker
2010. március 16., kedd
Szurkolás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









