2007. augusztus 19., vasárnap

Földváron Anyuval

Aput megint megajándékozta a munkahelye egy hét szabadsággal, ennek köszönhetően újra tudtunk néhány napot felhőtlenül pihenni a Balaton partján.
Sok időt töltöttünk a strandon: Anyuval megegyeztünk, hogy most én eszem meg a sárga gumihalacskám, majd elvitt egy jacht-körre a vízben,














aztán játékos-éneklésre is jutott idő a parton.

2007. augusztus 12., vasárnap

Vera szülinap

Délután ünnepeltük Verának a születésnapját, ahová Vera testvére és családja is meg volt hívva. Mivel ők mind-mind lányok - kivéve a legkisebb Ákost - és ráadásul nagyobbak is nálam, remekül eljátszottak együtt. Én egyelőre inkább
csatlakoztam a fiúkhoz a tűz körül.
















Próbáltam Apu sörébe belekóstolni, de nem engedte, azt mondta kicsi vagyok én még ehhez.




Ellenben szerinte a mókázáshoz már elég nagy vagyok, így Apuci nagyon meg is kacagtatott: dőltünk jobbra, dőltünk balra!

Ebéd

Vasárnap délben elmentünk egy közeli étterembe a szülőkkel. Gyorsan átnéztem az étlapot, de semmi érdekeset nem találtam benne, ezért jól elnáspángoltam.














Aztán elszavaltam a "Süt a pék, süt a pék..." kezdetű kedvenc versemet,





Majd Apucival forgalomszámlálást tartottunk és megállapítottuk, hogy nincs kirobbanó forgalom a 2-es úton.

Generáció dömping

Vasárnap délelőtt összefutottak a generációk a duna parti játszótéren. Jelen volt: az unoka (azaz én), az anyuka (azaz Anyuci) és testvére, a nagypapa (azaz Didó papa) és Dédi. A Dédim a játszótér szomszédságában lakik és ma sikerült rávenni egy kis sétára és eljött velünk megnézni, hogyan hintázunk mi, kicsik.

Hey, Marci, yo, yo, yooo!

Ha már rapről van szó, én inkább Snoop Doggra esküszöm. De ha szeretnéd, Marci, majd nyomhatjuk együtt Eminemre is...csak előbb valahogy ki kellene már gabalyodni ebből a kapucniból!

2007. augusztus 10., péntek

És hogy mi történt Érden?

Zsombor két ujjszopi között megcsikizte a talpamat, miközben én vígan bulldogoztam a nagyokra, ezalatt Balázs a szoba másik végébe sietett és megpróbálta kihúzni az alsó fiókot...















végül pedig Balázzsal elolvastuk - egymást segítve - Zsombor egyik könyvét.

Éden Érden

Íme, mi! Három adag gyermek nagyság sorrendben.
Balázsékkal kilátogattunk Érdre Zsomborhoz és Anyukájához, Krisztához egy rövidke baba partyra.

2007. augusztus 9., csütörtök

Mutasd csak!

Aha, szóval ezek azok a híres fogak, amiket nekem is kell növesztenem. Látom: fehér, fényes, kissé éles. Nem is tudom, Apuci, jobb neked fogakkal, mint fogak nélkül? Mi lenne, ha cserélnénk pár napra?! Oké, akkor ezt itt ki is kapom gyorsan!
Holnap a szemeddel játsszuk ugyanezt, jó?!

2007. augusztus 8., szerda

Ki volnék?

A védőnéni szerint egy hatalmas kisfiú vagyok, mivel megmérte a hosszamat, ami két hét alatt újabb két centivel gyarapodott, azaz már 74 centi vagyok, a súlyom sem csökkent, szóval elértem a 9, 3 kg-t.
Azt gondolom, hogy erős testfelépítésemet mi sem bizonyíthatja jobban, hogy ma reggel megküzdöttem az egyik díszpárnánkkal. Tippelhetsz, hogy ki győzött?!

2007. augusztus 6., hétfő

Összefoglalva

Az elmúlt napok eseménydúsan teltek...csakúgy mint az eddigiek. Járt nálunk Margó nagyi, akinek örültem, mert elég rég találkoztunk. Megbeszéltük, hogy megpróbál gyakrabban kijönni hozzám.
Meglátogatott Nelli néni is, akitől nagyon finom tízórait kaptam: körte-barack püré (made by Anyu).














Krisztián nagybácsiék visszatértek egyhetes balatoni nyaralásukból, ahova hatalmas társasággal mentek, de akármennyire is fáradtak voltak (a nem túl pihentető, de annál kellemesebb üdüléstől), még aznap átlátogattak hozzánk, mert már hiányoztunk egymásnak.














És nem utolsósorban Anyu barátnője, Kata lepett meg minket egy délután. Elindultunk sétálni a fagyizóba, de amint kiléptünk a kapun elkezdett esni az eső, így hazaszaladtunk és otthon játszottunk... illetve néha Anyu és Kata hosszasan beszélgettek, ami elég uncsi volt.

És akkor még meg sem említettem, hogy vasárnap este Gitta maméknál voltam, míg Anyu és Apu bicajozott.

2007. augusztus 4., szombat

Popeye

"Minden gyerek szereti a spenótot" hangzik az állítás, ami például Apura nem volt igaz. Most megmutatom, hogy kell megenni az utolsó cseppig.

Ahaaaa...

Anyu! Te már megint valami rosszban sántikálsz!

A király hazatér

Ma délidőben Vácott voltunk Anyuval és Apuval ebédelni. Örömmel jelentem, hogy találtunk egy helyet amit rólam neveztek el, ráadásul van saját címerem is.

2007. augusztus 3., péntek

Néptánc

Pancsi közben ihletet kaptam és autodidakta módon elsajátítottam a csürdöngölős alapvető elemeit. Utána bemutattam a kamerának is, hogy más is okulhasson belőle.















Külön figyelmet érdemel a mimika, a kézmunka, no és a tökéletes lábtechnika.