2007. július 11., szerda

Balatoni nyár (6.)

Természetesen a strand sem maradhatott ki. Igaz a víz hőmérséklete az én kényes igényeimnek nem felelt meg, de a parton, a fűben annál kellemesebben telt az idő. Többek között Anyuval olvastam...még jó, hogy két újságot hozott magával.














Aztán bohóckodtam a fiúkkal és amikor már abból is elég volt, akkor Gitta mamával és Anyuval ellátogattunk a játszótérre és hintáztam egyet. Sajnos, itt nem volt babahinta, de vigyáztak rám és így ez is elég élvezetes volt.

Balatoni nyár (5.)

Egyik délben meghívtuk Gitta mamáékat egy kellemes étterembe, ahol nagy fiúhoz híven kényelmes - na, nem annyira, mint az otthoni - etetőszékkel vártak. Úgy láttam a különböző fogások elnyerték a többiek tetszését. Itt én kimaradtam a jóból, de később bepótolták.

Balatoni nyár (4.)

A Balatonnál annyira fel voltam dobódva és pörögve, hogy napközben alig aludtam 1-1,5 órákat. Viszont, ha autóba ültünk és úgy közelítettük meg a városközpontot, akkor pillanatok alatt elpilledtem.

Balatoni nyár (3.)

Esténként itt is követtem a nagyvilág eseményeit a hírműsorokon keresztül. Időnként megdöbbentenek a látottak és hallottak.

Balatoni nyár (2.)

Délelőttönként, amíg a család többi része a reggelijét költötte el a nappaliban, addig én a kisszobában ücsörögve megkerestem a lábamon a hüvelykujjamat és jót játszottam vele.

Balatoni nyár

Anyu, Apu és én fogtuk a sátorfánkat és lekocsikáztunk Gitta mama és Didó papa után a Balcsira. Csodaszép időnk volt és nagyon élménydús néhány napot töltöttünk velük. Anyuék főleg, mivel minden este Gitta mamáék házikójában aludtam el, így ők kettecskén tölthették az estéiket, sétálhattak nagyokat a városban. Reggelente nyolcig aludtam, szóval a nagyszülőket sem ébresztettem idő előtt.

2007. július 6., péntek

Fordolandusz

Annyira ügyesen, hirtelen és meglepetésszerűen tudok fordulni, hogy szinte képtelenség megörökíteni. Anyu gyors volt és elcsípett egy ilyen pillanatban. Amúgy kuriózum is, hiszen bár képes vagyok eme mozdulatsorra, nem szívesen gyakorlom...egyelőre

Fáradt bulldog

Szerintem a szeles időjárásnak köszönhetően ma a szokásosnál álmosabb voltam. Ennek örömére kitaláltam a bulldog szuszogást, hátha így könnyebben megérti Anyu mi bajom van. Megértette. Máskor is alkalmazni fogom.

2007. július 5., csütörtök

Balázsék nálunk

Ma egész napos látogatást tettek nálunk Balázsék. Sajnos, az idő nem engedte az eltervezett programot, így végül nálunk kötöttünk ki és Balázzsal nagyokat játszottam a földön, időnként pedig a járókában. Szerencsére tetszettek neki a játékaim, csak néha éppen ugyanarra fájt a fogunk, de mindig egyezségre jutottunk. Ebéd után mindketten az emeleten aludtunk néhány órát, hogy aztán kipihenten mindent kezdhessünk előről.

2007. július 4., szerda

Kedd

Kedden este, amint Apuci hazaért Anyu beautózott Pestre, hogy találkozzon két barátnőjével. Bár mostanság Anyu egyre többet hagy magamra, de én élvezem minden kedves családtag törődését, legfőképp Apuét. Magunkra maradtunk, de sokat mókáztunk, tornáztunk, kacarásztunk és körbejártuk a házat, miközben én Apu nyakában ücsörögtem. Hihetetlen panoráma tárult elém. Majd kérek repetát legközelebb!

Emlékezés

Ma reggel elmeséltem Vilmosnak - aki mindig a tükörben látogat meg engem -, hogy hétfőn milyen klassz napom volt. Anyu lepasszolt egész napra Didó papához és ő Gitta mamával a nyakába vette Budapest belvárosát. Mi addig együtt tízóraiztunk, ebédeltünk, kétszer is szundítottunk és a kertben játszottunk nagyokat. Szinte meg is feledkeztem Anyuciról, de azért mikor megérkezett, örömömben adtam neki arcérintős puszit.
Legközelebb is szívesen megyek Didó papához! Remélem ő is örül majd nekem újra!

2007. július 2., hétfő

Kicsit jobb

Reggelre azért jobban éreztem magam, de ágyban maradtam egy fél órácskát, hogy rápihenjek az éjszakai alvásra.
Mára is várunk vendéget, Anyunak egy volt kolléganőjét. Állítólag nagyon fogom szeretni, mert sokat mosolyog...engem pedig egy-két kedves mosollyal igazán le lehet venni a lábamról.

Tikkattság

Az elmúlt napokban nagyon sok vendégünk volt, ráadásul csupa új ember. Bár örültem nekik és ezt hatalmas purcogásokkal, nomeg kacajokkal fejeztem ki, de azért ki is fáradtam.
Didó papáék cicájától tanultam, hogy amikor ki szeretné zárni a külvilágot, mert pihenni akar, akkor a szeme elé teszi a mancsait. Kipróbáltam és bevált!

Kényelmes

Akárhogy is próbál Anyu hátradönteni, nekem ahhoz már semmi kedvem. Én előredőlve szeretek enni, püfölni és nézelődni is...ja, és persze nevetgélni!