Szombat éjjel hálóvendégek jöttek Noémi és Nóri személyében. Csudajó volt! Nóri ráadásul velem aludt egy ágyban, Noémi mellettünk a földön, Olika éppen a túloldalán.
A túra lezárásaképp kinyílt a hátizsák s előkerült belőle minden mi szem-szájnak ingere, azaz a májkrémes szendvics - azt szerencsére Vilmos megette - és az alma, ami az én egyik személyes kedvencem.
Nem vagyok semmi! Bizony végiggyalogoltam az egész túraútvonalat a saját lábamon, a saját túrabakancsomban, a saját túrabotommal a kezemben és nem is fáradtam el ... túlzottan.
Még mindig én, még mindig itt a gyadai tanösvényen. Íme az egyik tábla, amin egy kedves hangya épp a fák életkoráról mesél nekünk. Apu és Vili már a farönk évgyűrűit tanulmányozzák a háttérben.
Kik azok az apró pöttyök? Az bizony én vagyok Apuval a katalinpusztai erdőségben. Tipegek-topogok, babakocsi sehol, meredek hegyoldal az van, Apu kicsit segít, mert a sok levél alatt olyan agyagos a föld, hogy rendesen csusszanék lefelé, ha biztosítás nélkül lennék!
Mostanában két rosszcsont kalóz lepi el a nappalinkat. Már egy kalózsátrat is felállítottak, amiben a kincseket gyűjtik és természetesen senki másnak nincs bebocsátása oda. Mikor épp nem félelmetes támadásba lendülnek mit sem sejtő őseik ellen, akkor hasznosítják magukat a sátor körül és nekilátnak kijavítani az apróbb hibákat a szállásukon és környékén: kalapálnak, fúrnak, faragnak.